Advent első vasárnapjával a hívő ember számára az új egyházi
év kezdődött el. A naptári évvel ellentétben az egyházi év nem az idő múlására
emlékeztet. Ez az Adventtől Adventig tartó, évről-évre visszatérő időszak
másfajta kronológia szerint épül fel, amelyben az Egyház az ünnepeken keresztül
újra és újra felidézi Krisztus életét és megváltó művét.
„Az Egyház, mint jóságos és szerető édesanya feladatának
tarja, hogy Isteni vőlegényének üdvösséget szerző művét az év folyamán
meghatározott napokra szétosztva szent megemlékezéssel megünnepelje… Így tárja
elénk az év forgásával Krisztus egész misztériumát, a megtestesüléstől és a
születéstől kezdve a mennybemenetelig, és Pünkösdtől egészen az Úr
eljövetelének reménykedő boldog várásáig.” (II. Vatikáni Zsinat, Liturgikus
Konstitúció, 102.)
Az advent egy latin kifejezés, az Adventus Domini (az Úr
eljövetele) rövidítése. A világi köznyelvben is általánosan ismert kifejezés
kissé leegyszerűsített fordítása: várakozás, sőt magazinokban, hírességekkel
készült interjúkban már megjelent az adventi elcsendesedés fogalma is. Egyik
értelmezés sem helytelen, de a hívő ember számára az advent a karácsony örömét
megelőző bűnbánati időszakot jelenti. Elcsendesedünk, mert átéljük a „lelki
sötétségünket”, a kegyelemre való rászorultságunkat, ily módon az advent lelki
előkészületi idő. Így idézve fel az ószövetségi kor, sőt az emberiség
kezdetétől Krisztus megszületéséig tartó korszakok várakozását, a bűnbe esett
emberiség évezredes vágyakozását a Szabadító eljövetelére. Ez az Isten által a
szívekbe elültetett várakozás fogalmazódott meg a próféták írásaiban:
Harmatozzatok, egek, onnan felülről,
és ti, felhők, hullassatok győzelmet!
Nyíljék meg a föld
és teremjen üdvösséget,
és sarjadjon vele szabadulás is.
Én az Úr hozom ezt létre mind!
(Izaiás 45,8)
Vágyakozással teli várakozás az adventi időszak: az
Ószövetség várakozása Krisztus első (alázatos) eljövetelére az idők
teljességében. A hívő lélek várakozása Krisztus folytonos (lelki) eljövetelére
a Karácsonyban és az Egyház várakozása Krisztus második (diadalmas)
eljövetelére az utolsó napon.
Az adventi időszakban hagyományosan reggel 6 órakor
bemutatott szentmise a Megváltó várásának és a Szűz Mária tiszteletnek a nép
által megszeretett és már a középkor óta szokásban lévő megnyilvánulása. A
hajnali mise (angyalos mise vagy aranyos mise) a roráte elnevezést a
Boldogságos Szűz Mária adventi időben mondott votív miséjének introitusa
(Izajás próféta jövendölésének szavai) alapján kapta: „Rorate caeli de super et
nubes pluant justum.” (Iz 45,8)
Roráte
A kéklő félhomályban
Az örökmécs ragyog,
Mosolygón álmodoznak
A barokk angyalok.
A gyertyák rendre gyúlnak,
A minisztráns gyerek,
Mint bárány a mezőben
Csenget. Az árny dereng.
Hideg kövön anyókák
Térdelnek. Ifju pap
Magasba fölmutatja
Szelíden az Urat.
Derűs hit tűnt malasztját
Könnyezve keresem.
Ó gyönyörű gyerekség,
Ó boldog Betlehem!
(Juhász Gyula)
