Assisi Szent Ferenc - október 4.

A kereszténység máig egyik legvonzóbb és legnagyobb hatású szentje, Krisztus dicsőséges Szegénykéje Giovanni Bernardone néven látta meg a napvilágot, 1181-ben, az észak-itáliai Assisiben. Atyja, Pietro Bernardone tekintélyes városi polgár, posztókereskedő, Assisi leggazdagabb embere, aki rajongott a francia nyelvért és kultúráért. Feleséget is Franciahonból hozott, Pica Provence-ból származott, egyetlen gyermeküket a szülők Francesco-nak, „kis franciának” becézték, és ő is ezt a nevet használta.

Noha az iskolai tanulmányokban nem jeleskedett, hibásan bár, de beszélt latinul és franciául, írni azonban alig tudott. Apjánál kitanulta a posztókereskedést, de a gazdag ifjak tékozló, nemtörődöm életét élte. A Perugia elleni háborúban fogságba esett, ahonnan csak egy év múlva jött haza, súlyos betegen. Betegsége ébresztette rá arra, hogy addigi léha életmódjával fel kell hagynia (1202). Ekkor azonban még nem Krisztus felé közelített, hanem lovag akart lenni, a pénz helyett a hírnév vonzotta. 1204-ben álmot látott, melynek hatására feladta lovagi ambícióit. Életmódját gyökeresen megváltoztatta: a város kapuján kívül épített leprás házban mindenféle szolgálatot elvállalt, csendben félrevonult imádkozni, elzarándokolt Rómába, tetteit egyre inkább belső sugallatai irányították.

Giotto: A kereszt csodája

 1205-ben a San Damiano Kápolnában függő feszületről háromszor hallotta Krisztus hívását: „menj, s állítsd helyre Egyházamat, mely, mint látod, romokban van!” Kezdetben gúnyt űztek belőle és bolondnak nézték, atyja visszakövetelte tőle a pénzét. A püspök előtti nyilvános tárgyalás azzal zárult, hogy Franceso ruháit levetve, mezítelenül állt a püspök előtt és így szólt:

Giotto: Ferenc a bíróság előtt

Halljátok mindnyájan! Örömmel adom vissza atyámnak, ami az övé, nemcsak a pénzét, hanem a ruhákat is. Mostantól fogva nem azt akarom mondani: „Atyám, Bernardone!, hanem azt mondom: „Miatyánk, ki vagy a mennyekben! 

A püspök saját palástját borította az ifjúra, így fedve el annak mezítelenségét. Ferenc ekkor vonult ki a világból, hogy egyedül Istennek szolgáljon. Eleinte templomokat, kápolnákat állított helyre, vásárokon énekelt. 1209-ben (Szent Mátyás ünnepén, február 4-én) a Porcinkula kápolnában hallott evangéliumi rész (Lk 9,3-5) hatására felkiáltott: „Ez az, amit keresek!” Mezítláb, szürkésbarna ruhában, kötéllel a derekán járta a vidéket és gyógyított, ördögöt űzött, prédikált és halottakat támasztott fel. Kevés idő elteltével tisztelői és követői is akadtak:

Mindenekelőtt azt kell tudnunk, hogy Szent Ferenc Atyánk életének minden cselekedetében Krisztushoz hasonlított.
Miként Krisztus nyilvános működésének kezdetén tizenkét apostolt választott, hogy megvetve e világ dolgait kövessék őt a szegénységben és más erényekben; úgy Szent Ferenc is rendjének alapításakor tizenkét társat vett maga mellé, akik a legteljesebb szegénységet vállalták magukra. (Fioretti)

Giotto: A pápai engedély

Első követői és társai Quintavellei Bernát gazdag kereskedő, Cattani Péter jogtudós és Egyed testvér, Majd még kilenc férfiú. Ferenc egy évig oktatta őket, majd kettesével küldte őket prédikálni. Ferenc evangéliumi részletekből állította össze reguláját, melyet 1209/10 fordulóján III. Ince pápa szóban jóváhagyott Rómában, ezzel megszületett az Ordo Fratrum Minorum, a kisebb testvérek rendje. A pápa engedélyezte, hogy az első 12 rendtag prédikálhasson, és feladta nekik a tonzúrát. Ferencet ekkor szentelték diakónussá, nem akart pap lenni. Szigorú életmódot folytattak, nélkülöztek, soha nem fogadtak el egyetlen fillért sem, ám mindig vidámak, egymással szemben szeretetteljesek és figyelmesek voltak. Az emberek velük szembeni gyanakvása bámulattá, majd szeretetté változott. Egyre többen csatlakoztak a testvérekhez – sokan megdöbbentő nyilvános bűnvallomás után, vagyonukat szétosztva a szegények között. Néhány év elteltével a testvérek száma már 5000 körül volt. 1209-24 között járták az apostolok útját, hirdetve a béke, a jóság, a pax et bonum evangéliumát.

Szent Klára beöltöztetésével (1211/12) a Porcinkula kápolnában, elindította a klarisszák rendjét. A pogányok közé vágyott misszióba, de betegsége miatt nem jutott el Palesztinába.

1216-ban III. Honorius pápától megkapta a Porcinkula-búcsú kiváltságát. 1219/20-ban a Szentföldre ment, Damiette mellett a szultánnak prédikált, aki csodálta ezt a rendkívüli embert, de nem tért meg.

1223. június 29-én a Solet annuere pápai bulla jóváhagyta reguláját. A Porcinkula-kápolna mellett alakult meg a rend anyakolostora. Kunyhóikat gallyakból építették, szegénység és egyszerűség jellemezte életüket. A szegénységet tekintette „Krisztus menyasszonyának”, nem követte azonban az eretnek mozgalmakat és nem bírálta a "gazdag Egyházat". Ferenc „nincstelenül akarta követni a nincstelen Krisztust, a Megfeszítettet”. Testvéreivel együtt úgy akartak élni, hogy cselekedeteikben Jézus életét jelenítsék meg az emberek között. Bensőséges, de nem szentimentális viszony fűzte a természethez, baráti módon szólt az állatokhoz. 

Giotto: Szent Ferenc prédikál a madaraknak

Nem csatlakozott egyik eretnek mozgalomhoz sem, testvéreit figyelmeztette, hogy mindenkor tiszteljék a papságot és az Egyházat!

1221-ben megalapította a ferencesek világi rendjét, a Bűnbánók Harmadik Rendje néven.

1223-ban nyitotta meg a rend első teológiai akadémiáját Padovában, melynek élére Antalt nevezte ki. Ebben az évben állította fel az első jászolt.

Giotto: Szent Ferenc megkapja a stigmákat

1226. szeptember 14-én, Szent Kereszt felmagasztalásának napján kapta meg a stigmákat. Ő volt az első az Egyház történetében, akivel ez látható formában megtörtént.

1226. október 4-én a testében legyengült Ferenc testvéreitől körülvéve, énekelve adta vissza lelkét Teremtőjének.

Giotto: Szent Ferenc siratása

A 13/14. században, ismeretlen szerzőtől származik és eredetileg latinul íródott, a Fioretti di San Francesco, (olasz, jelentése: "Szent Ferenc virágocskái"). A könyv, amely magyar nyelven Assisi Szent Ferenc virágoskertje címen vált ismertté, Szent Ferenc és első követői életét, tetteit és csodáit beszéli el. Magyarra fordította többek között Erdős Renée (1911), Tormay Cecile (1913), Kőszeghy Mihály (1943) és Éder Zoltán (1913). 

Naphimnusz


Felséges Úr, mindenható s jó mindenek felett!
Tied a dicsőség, dicséret, áldás
és minden tisztelet!
Minden Téged illet, Felség, egyedül
s nincs ember, aki Téged méltón emleget.

Dicsérjen s áldjon, én Uram
kezednek minden alkotása,
különösen bátyánk-urunk, a Nap,
ki nappalt ád, világít és minket megvidámít.
Fényes ő és ékes ő és sugárzó roppant ragyogása
felséges arcod képmása.

Áldjon, én Uram, asszony-nénénk, a Hold és minden csillagok,
kiket az égre szórtál és szépek most és kedvesek és csillogók.
Áldjon, én Uram, a mi öcsénk, a Szél,
az Ég s a Lég s a Hó s a Hő s a derűs és borús idő,
kik által éltetsz mindent, ami él.
Áldjon, én Uram, húgunk, a Víz,
oly tiszta, hasznos, jóleső, alázatos és kedves ő.

Áldjon, Uram, mi Földanya-nénénk,
ki tart és táplál minket, hogy megélnénk,
ki füvet hajt és gyümölcsöt terem és sok színes virággal élénk.

Áldjon, én Uram,
minden ember, kit háborúság, baj, gyötrelem ért,
de tűr és megbocsát szerelmedért.
Boldogok, kik mindent békén viselnek,
Te nyújtasz nekik, Felség, egykoron babért.

Áldjon, én Uram,
mi nővérünk, a testi Halál,
ki minden élő embert megtalál.
Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak,
boldogok, akik szentséges akaratodhoz igazodnak,
nem tesz kárt bennük második halál.

Dicsérjétek s áldjátok az Urat,
s adjatok hálát Neki,
s roppant alázattal szolgáljatok Neki!
(Dsida Jenő fordítása)

Rövid ikonográfia: A subiato-i San Benedetto kolostor Szent Gergely-kápolnájának falán - üveglappal védve - látható Szent Ferenc valószínűleg leghitelesebb portréja, amely még Ferenc életében előtt készülhetett, hiszen a stigmák és a szentek glóriája nélkül ábrázolja. A freskó jobb felső sarkában olvasható a Franciscus név (1. kép). Giotto di Bondone ábrázolásain tűnik fel az idealizált, szakálltalan ábrázolás. A Szent Ferenc életét ábrázoló freskók közül a leghíresebb Giotto két freskó-ciklusa (Assisi, Szent Ferenc Bazilika, 1295k., és Firenze, S, Croce Bardi kápolna, 1320. k).

A barokk festészetben a legelterjedtebb típus, hogy a Megfeszített Krisztus átöleli Ferencet (B. E. Murillo), illetve az a kép, ahogy az elragadtatásában elhanyatló szentet egy angyal támogatja vagy karolja át. A modern festészet szép példája Molnár C. Pál alkotása, amelyen Ferenc a gubbiói farkasnak prédikál.

kép1 
kép2
kép3
kép4
kép5 (madaras)
kép5
kép6
kép7
kép8
kép9

Caravaggio: Szent Ferenc elragadtatása