Szent Lukács evangélista - október 18.

Lukács (lat. Lucas, valószínűleg a görög Lukanosz személynév latinos formája) személyéről, életének eseményeiről nagyon keveset tudunk, noha írói-történetírói tevékenységét jól ismerjük: két szentírási könyv, egy evangélium és az ősegyház első éveit elbeszélő Apostolok Cselekedeteinek szerzője. A Kr. u. I. század második felében élt és a két könyv (mivel Lukács ismerte és használta Márk evangéliumát) megírása Kr. u. 80-85 körül történhetett. A valószínűleg szír származású pogány ifjúból hellenista műveltségű, az Ószövetségben járatos keresztény író lett, aki Farkasfalvy Dénes megállapítása szerint az evangélisták közül legsikeresebben hajtotta végre a keresztény üzenet „inkulturációját” (vagyis Lukács evangéliuma vezeti be legsikeresebben a keresztény tanítást a hellénista világba).

El Greco: Szent Lukác

Pál tanítványa és orvosa, az apostol megfogalmazásában: „Köszönt benneteket Lukács, a kedves orvos” (Kol. 5,15). Az Apostolok Cselekedeteinek második részében, az egyes szám első személyben írt szövegrészekben fellelhető adatok alapján kirajzolódik előttünk az evangélista portréja – jóllehet meglehetősen töredékes formában. Lukács részletesen ír Antiokhiáról, azt a benyomást keltve, hogy a várost és lakóit jól ismeri. Joggal feltételezhető tehát, hogy ő maga is ebben a városban nőtt fel, és orvosként is ott dolgozott.

Elképzelhető, hogy a pogány ifjú, Lukács Barnabás és Pál tanítványává szegődött, és általuk ismerte meg az örömhírt. Talán nem tévedünk, hogyha megtérése utáni életrajzát úgy rekonstruáljuk, hogy Lukácsot, mint tanult embert, a tudományos alaposság iránti igény vezette, amikor útra kelt, hogy bejárja és megismerje azokat a helyeket, ahol Jézus tanított. Útja során még találkozhatott a Szűzanyával, de az egykori tanítványok közül is néhánnyal, és a Jézus által meggyógyított betegekkel is. Az így összegyűjtött anyagból, Pál útmutatásával állította össze az evangélium szövegét. Az evangélium előszavában maga Lukács így foglalja össze írói/történetírói módszerét és célját:

¹Mivel már sokan megkísérelték, hogy a köztünk beteljesedett eseményeket leírják, úgy, ²ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az Igének, ³jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek szorgalmasan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletreméltó Teofil, ⁴hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanok, amelyekre tanítottak. (Lk. 1,1-4)

Velence, Szent Márk Templom

Valóban rengeteg, a másik három evangéliumban nem szereplő adatot, információt gyűjtött össze. A szájhagyomány által megőrzött „epizódokat” Lukács oly módon illesztette be az elbeszélés menetébe, hogy a Márknál és Máténál található szerkezeti felépítést átvéve  és megtartva - Jézus nyilvános működésének két helyszíne, Galilea és Jeruzsálem -, az általa rendszerezett és fontosnak tartott adatokat a két helyszín közé vezető út történetébe illesztette be. Az újszövetségi exegézis egyes kutatói ezt úgy értelmezik, hogy az evangélista nem történeti hitelességű úti beszámolót kívánt írni. Lukács célja az volt, hogy Jézus életét úgy mutassa be, mint az üdvösségre vezető út ősmintáját. A pogány Lukács számára az a legjelentősebb felismerés, hogy Sionból jön a törvény, és Jeruzsálemből sugárzik szét az egész világra az Üdvösség. Óriási hangsúlyt kap az evangéliumban az a tény, hogy Jézus állandóan úton van, és állandóan és tudatosan Jeruzsálem felé törekszik. A Simeon által megénekelt egyetemesség az apostolok küldetésében válik teljessé (Lk. 2,32; Ap.Csel. 14,27).

 Szent Pál beszámol arról, hogy Lukács nem hagyta el őt a fogságban, sőt ott van vele a vértanúság előtti órákban: „Csak Lukács van velem” írja Timóteusnak (2Tim. 4,11).

A korai keresztény hagyomány szerint Lukács Akhájában szolgált püspökként, majd Patara városában szenvedett vértanúságot. Földi maradványait 357-ben Konstantinápolyba vitték.

Raffaelo Santi: Szt Lukács a Madonna portréját festi

A középkori legendagyűjtemény, a Legenda Aurea őrzi azt a hagyományt, mely szerint Lukács nemcsak orvos, hanem festő is volt és ő festette (volna) a római S. Maria Maggiore Bazilikában őrzött Mária-képet. A hagyomány alapja talán éppen az, hogy a négy evangélista közül Lukács ír a legtöbbet a Szűzanyáról. Ha tehát nem is ecsettel, de írószerszámával mégis ő „festette” meg számunkra az egyik legszebb Mária-portrét. A hagyomány szerint ugyanis Lukács felkereste a Szűzanyát, aki feltárta előtte a szívében féltő szeretettel őrzött emlékeket. Ez magyarázza, hogy Lukács ír legrészletesebben Jézus gyermekkoráról, s neki köszönhetően maradt fenn Mária hálaimája, a Magnificat, és Zakariás himnusza, a Benedictus.

 

Ábrázolása: a bizánci művészetben sima képű ifjú, a nyugati művészetben göndör hajú, szakállas férfiú, akit írás vagy festés közben ábrázolnak, olykor papi ruhában. Mindig ott van mellette szimbóluma a (szárnyas) bikaborjú. Az aranyművesek, festők, szobrászok, művészek, orvosok, fürdők és kórházak védőszentje.

Dolcinak tulajdonított Szent Lukács-portré,

Forrás: Katolikus Lexikon, Szentek élete, A keresztény művészet lexikona, Farkasfalvy Dénes, Bevezetés az újszövetségi Szentírás könyveihez, Budapest, Szent István Társulat, é.n.)

kép1

kép2

kép3

kép4

kép5